Nem aludhatnak nyugodtan a jelek szerint a CATL gyár miatt a hajdúszoboszlóiak!

Szerda estére szerveztek előadást a Debrecenben épülő kínai akkugyárral kapcsolatban Hajdúszoboszlón. A fórumon a gyár várható környezeti és egészségügyi hatásairól, annak Hajdúszoboszlóra gyakorolt hatásáról tartott előadást:

Kozma Éva környezetvédelmi technikus, a Mikepércsi Anyák a Környezetért (MIAKÖ) egyesület tagja;

prof. dr. Fábián István, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora.

Képek a fórumról:

A fórumon közel 110 fő vett részt 18 órától kezdődően.

Az elhangzottak értékelték a CATL gyár technológiáját, a természeti igényeket és ezáltal a várható károkat veszélyforrásokat, valamint szó volt az akkumulátorgyártás más hatásairól is, úgy is mint társadalmi, gazdasági, ökológiai. A komplex előadások után a lakosság aggályaiknak adott hangot és főként a település érintettségének a mértéke volt a fő téma, azaz, hogy milyen hatással is lehet Hajdúszoboszlóra a légvonalban nagyjából 10 km-re épülő akkugyár.

A fórum végkövetkeztetése az volt, hogy a hajdúszoboszlói lakosoknak van miért aggódniuk, egyrészről a környezeti hatások másrészről a társadalmi hatások miatt (migránsmunkások).

A fórum élő videóját itt nézhetik meg:


 

Előző cikkMűszaki téren erősít a Debreceni Egyetem: Járműlabor és tesztpálya épül a Debreceni Egyetem innovációs parkjában
Következő cikkIlyen táblák lesznek Debrecenben a Jobbik szerint, ha hagyjuk, hogy a fideszesek migránsmunkások ezreit hozzák a városba !

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét